Tuesday, April 14, 2009

407

Za kolekcionarete: Idna státija ud gusp. Jáni Vasilčin, publikuvana u spisánjétu "Korunk" ud január 2005.
Ján Vasilčin
A bánsági bolgárokról
Vasilčin, Ján 1941-ben született Óbesenyőn. A gyulafehérvári teológián végzett, 1965-ben szentelték pappá. Húsz éve szolgál a kétszáz éves óbesenyői templomban, jelenleg esperesi rangban. A bánsági bolgár közösség egyik legaktívabb szellemi vezére, fő műve az Újszövetség paultyánbolgárra való fordítása.
A médiának köszönhetően lassan-lassan a nyilvánosság tudomására jut, hogy a Bánságban már 267 éve bolgárok is laknak. Akik nem foglalkoznak velünk közelebbről, hanem általánosságban alkotnak rólunk véleményt, úgy tartják, ezek a bolgárok is, ahogyan a Dunától délre élők, szláv, balkáni ortodox nép. A valóság azonban egészen más: bánsági bolgár közösségünknek Európában ritkaságszámba menő sajátosságai vannak. Mi ugyanis csak 6–7 ezren vagyunk, a legvirágzóbb korunkban voltunk 10 ezren, de kis létszámunk ellenére kialakítottunk magunknak egy sajátos nyelvet, kultúrát és civilizációt, mely egészen más, mint a Bulgáriában élő bolgároké. Hogy ilyen különleges bolgárok lettünk, a történelmi körülményeknek köszönhetjük; tekintsük tehát át e folyamat főbb szakaszait.
Származási hely és etimológia
Az óbesenyői plébánián található Historia domus említi, hogy „az öregek tanúsága szerint” őseink Bulgária északi részén éltek, Nikápoly mellett, Belene, Ores, Trancsevica, Malcsik községekben. Niká-poly környékén különleges bolgár nép lakott 25–30 faluban, s róluk sok adatunk van a 17–18. századból, mert ekkor a ferences szerzetesek eljutottak erre a vidékre, és leírták az ottani bolgárok sajátosságait.
Ezeket a bolgárokat paultyánbolgá-roknak nevezték. A paultyánok elkülönülve éltek, és nem voltak hajlandók keveredni más bolgárokkal. Néhány történész az elnevezésből kiindulva azt feltételezte, hogy ezek valójában azok az örmények és szírek, akik megalapították a manicheizmusból a paulánus szektát. Ennek az állításnak az a gyengéje, hogy a paultyánoknál semmi nyoma annak, hogy valamikor örmények vagy szírek lettek volna, nem találni semmiféle emléket vagy hagyományt. A paulánus szekta tanításairól se tudtak semmit: a dualizmusban nem hittek, a testet nem tartották rossznak, a házasságot sem vetették meg mint rosszat, hanem szentnek tartották, és mind az egyházi, mind a világi hatóságokat tisztelték. Ezek a tények bizonytalanná teszik tehát az említett eredeztetést.
A források arra utalnak, hogy a paul-tyánbolgárok a római katolikus valláshoz kötődnek. Bulgária 1395-ben került török uralom alá, s a ferences szerzetesek csak az 1580-as években kaptak bolgár területre szóló működési engedélyt. A török uralom alatt tehát a paultyánoknak 200 évig nem voltak papjaik, és bár elfelejtették a hitigazságokat, annyit tudtak, „hogy a vallásuk Rómából származik, az egyház vezetője a római pápa, aki olyan szent, hogy csak az méltó látni őt, aki százéves”. Tudván róluk, hogy a római katolikus egyházhoz tartoznak, a ferencesek felkeresték a paultyánbolgárokat, akik csak akkor fogadták be őket, amikor meggyőződtek, hogy a pápa küldöttei. Ezek az adatok jelzik, hogy a paultyánbolgárok kötődtek a római katolikus valláshoz, és ez csak úgy lehetséges, ha előzőleg hosszú időn keresztül ennek a vallásnak a hívei voltak.
Egy másik iratot is ismerünk, amely arra utal, hogy a bolgárok egy része a római katolikus egyházhoz tartozott, és ezek épp a paultyánbolgárok voltak. 1581-ben a konstantinápolyi pápai küldött levelet ír Arszengo Jeremiás szerzetesnek, amelyben utasítja, hogy menjen a bolgár cárságba, és tudakolja meg, „hány katolikus él ott, milyen nyelven beszélnek, milyen a múltjuk, és milyen fennhatóság alatt vannak”. Azzal is megbízza, hogy keresse fel a Duna mellett a paultyán-bolgárokat, „akik engedelmeskednek ugyan a pápának, de a gonosz lekaszálta őket”. Ez a levél tehát szintén a paultyánbolgárok római katolikus egyházhoz való tartozását bizonyítja.
A 18. században a paultyán elnevezésre más magyarázat is született. A bolgárok térítésekor a római pápa két püspököt küld a bolgár cárságba: Formosus, portói püspököt és Paulust, Populánia püspökét, akik szerzetesek segítségével megkeresztelik a bolgárokat és királyukat, Boriszt. Ezután el kell dönteni, melyik elöljárósághoz csatolják őket; Borisz Konstantinápolyt választja. A Konstantinápolyi Zsinat 870-ben a cárságot a konstantinápolyi pátriárka fennhatósága alá rendeli. Formosus visszatér Rómába, ahol pápává választják, Paulusról nem derül ki, hogy elhagyta volna az országot. A konstantinápolyi pátriárka görög származású püspököket nevez ki Bulgáriában, akik bevezetik a keleti rítust. Paulus viszont, aki továbbra is az országban marad, a római rítushoz ragaszkodik. Innen a feltételezés, hogy Paulus római rítusú híveit a püspökről nevezték el paultyánbolgároknak.
Ilyen elméletek keletkeztek a paultyán-bolgárok múltjáról. Egy biztos: a paultyán-bolgároknak katolikus öntudata van, a források szerint pedig másságuk miatt a pravoszláv bolgároktól távol tartották magukat. Természetesen a 200 évig tartó paphiány miatt nem voltak megkeresztelve, és a sok eretnekség, amely végigsöpört azon a vidéken (manicheizmus, bogumilizmus), rájuk is hatással volt; nem véletlenül tekintik őket a ferencesek érkezésükkor eretnekeknek. Amikor azonban a paultyánbolgárok küldöttei a római pápa elé járulnak, és meggyőződnek, hogy őszentsége küldte a ferenceseket, elfogadják tőlük a keresztséget, és a katolikus vallást gyakorolják. A katolikus anyaszentegyház viszonylagos szabadságnak örvend, 90 évig tud működni a bolgár cárság területén a török uralom alatt, három püspökséget alapít: a szófiait, a nikápolyit, és a maria-nopolit, és a római katolikus vallású paul-tyánbolgárok számára elemi és középiskolákat tart fenn Csiprovácon és Trancsevicán.
A katolikusok menekülése
A 17. század második felében Európa legnagyobb igyekezete a török kiszorítása a kontinensről. A pápa segítségével megalakul a szövetség Ausztria, Lengyelország és Velence részvételével, és megkezdődik a felszabadító háború. Buda 1683-ban, Belgrád 1685-ben szabadul fel. A bolgár katolikusok Bulgária felszabadításában is reménykednek. Lipót császár biztatására a Csiprovác környékén élő katolikusok törökellenes lázadást szerveznek. 1688-ban a koalíció serege elfoglalja Vidint és Orsovát, így a háború már Bulgária nyugati határán folyik. A csipro-váciak és a környékbeliek, a háború folytatásában bízva, 1688 októberében kirobbantják a felkelést. Az ottani törökök menekülni kénytelenek, ám rendezik soraikat, és Thököly Imre vezetésével megtámadják és legyőzik a felkelőket. Csiprovácot és a katolikus községeket Zseleznát, Kliszurát és Kopilovcit teljesen lerombolják. Az ütközetekben a bolgárok közül sokan meghalnak, néhányan fogságba kerülnek, de a többség elmenekül: először az erdőkbe, majd át Olténiába, ahol Brâncoveanu fejedelem engedélyével Krajován, Câmpulungon és Braticsenyen telepednek le. Egy részük a hegyeken keresztül Erdélyben talál menedéket, Alvincen és Déván, a ferences szerzetesek Gyulafehérvárra kerülnek.
A paultyánbolgárok, bár katolikusok, nem vettek részt a harcokban, mert messze laktak a lázadás színhelyétől, de ők is szenvedtek ennek nyomán. A törökök, mivel a lázadást katolikusok szervezték, betiltották a katolikus püspökök és papok működését, sőt elfogatási parancsot adtak ki ellenük. Huszonkét pap életét vesztette, a többiek elmenekültek, a paultyánbolgárok papság nélkül maradtak. A törökök nagyobb adóterheket róttak rájuk és szigorúbban ellenőrizték őket.
Miután az osztrákok békét kötöttek a törökkel, az elmenekült bolgárok belátják, hogy egyhamar nem tudnak visszatérni hazájukba, és idegenben kell berendezkedniük. Kérésükre 1725-ben XIII. Kelemen pápa püspököt nevez ki, Sztaniszlavics Miklós személyében. A püspök gondol a Bulgáriába maradt paultyánkatolikusokra is, de odamenni és lelkipásztori munkát végezni közöttük lehetetlen. Azért felajánlja, hogy vándoroljanak ki, és csatlakozzanak az Olténiában élő menekültekhez, ahol lehetőségük nyílik a szabad vallásgyakorlásra. Erre a felhívásra sok paultyánbolgár család Belene, Ores, Trancsevica és más katolikus községekből elhagyja hazáját, és átköltözik Olténiába. Ez a vándorlás 1731-ig tart, amikor a törökök kemény intézkedésekkel gátat vetnek neki. Sztaniszlavics püspök engedélyezi számukra az áttelepedést, ők pedig letelepednek Krajován a többi bolgár mellé, Krajova és Orsova között pedig falualapítás céljából földet kapnak. A falu neve Juric lesz, plébánosuk pedig Blasius Krisztofor Mili, egy horvát származású szerzetes, aki hamar megtanulja a bolgár nyelvet.
A Bánság felé
Ez a nyugalmas élet a bolgár katolikusok számára rövid ideig tart. 1737-ben újból kitör a háború. Ezúttal az oroszok támadják meg a törököket, de csatlakozik hozzájuk az osztrák hadsereg is. A kezdeti sikerek után a törökök meghátrálásra kényszerítik az osztrákokat, akik elhatározzák, hogy feladják Olténiát és visszahúzódnak Erdélybe, hogy legalább ezt a területet megvédhessék. Sztaniszlavics püspök értesül erről a tervről, és hogy a bolgár katolikusok ne kerüljenek újból török uralom alá, menekülésre biztatja őket. Juricból Orsova, majd a Bánság felé veszik útjukat, Mehádián megpihennek, és Sztaniszlávics püspökkel az élen egy öttagú bizottságot menesztenek a temesvári kormányzóhoz, hogy letelepedési engedélyt kapjanak. A kormányzó, amikor értesül, hogy azokról a bolgárokról van szó, akik fellázadtak a törökök ellen, megengedi, hogy letelepedjenek a Bánságban, Óbesenyőn, ahova 1738 márciusában érkeznek. A krajovai katolikus bolgárok az osztrák hadsereggel együtt átkelnek Erdélybe, de ott nem találván letelepedésre alkalmas helyet, ők is átjönnek a Bánságba, és 1741-ben Vingán telepednek le. Sztaniszlavics 1739-ben Csanád püspöke lesz, temesvári székhellyel. Így kerültek a paultyánbolgárok, illetve a katolikus bolgárok a Bánságba.
A bánsági bolgár nyelv kialakulása
és sajátosságai
Köztudott, hogy európai honfoglalásuk alkalmával a bolgárok átvették az ószláv nyelvet és kultúrát. Mivel a nyelv folyton változik, Bulgáriában is nyelvjárások alakultak ki. Így rupcsei, trákiai, miziai nyelvjáráscsoportról beszélhetünk. Jeles nyelvészek, mint Miletics vagy Sztojkov, foglalkoztak a paultyánbolgár tájszólással, és megállapították, hogy a közép-rupcsei nyelvjáráscsoporthoz tartozik, annak egy válfaja, jelentős kiejtésbeli eltérésekkel. Ebből alakult ki később a bánsági bolgár nyelv.
A 19. században kialakult az irodalmi bolgár nyelv, és amikor ez hivatalossá vált és az oktatásban is elterjedt, a dialektusok háttérbe szorultak, napjainkban pedig legtöbbjük kihalófélben van. A bánsági bolgárok, akik 275 éve teljesen elszakadtak az anyaországtól, megőrizték kivándorlásukkor beszélt tájszólásukat, mely azután a Bánságban másképpen fejlődött. Hogy legyen fogalmunk, mi a különbség az irodalmi és a bánsági bolgárok nyelve között, megemlítek egypár jellegzetes és fontos különbséget.
A bánsági beszédben az összes ‘’i’’ betűt, amely nem a szó kezdetén van vagy nem hangsúlyos, ‘’ö’’-nek ejtjük. Pl. Plánini – planönö (hegyek), kupil – kupöl (vásárolt), miszli – möszlö (gondol).
A nem hangsúlyos ‘’o’’ betűt a bánsági nyelvjárásban ‘’u’’-nak ejtjük. Pl. bogáti – bugátö (gazdag), kolán – kulány (öv).
Az irodalmi nyelv nem ismer ‘’a’’ betűt. A bánsági bolgár a nem hangsúlyos ‘’á’’ betűt ‘’a’’-nak ejti. Pl. bástá – bastá (apa), kázvá – kázva (szól). A hangsúlyos ‘’e’’ betű bánsági bolgár nyelven ‘’é’’. Pl. mene – méne (engem), debelo – dubélu (vastag), bere – beré (gyűjt), zeleno – zelénu (zöld).
Amikor a szó nehezen kimondható magánhangzók csoportjával kezdődik, mint szp, szt, szb, szcs, ezek elé a bánsági beszédben teszünk egy ‘’i’’ magánhangzót is, a ‘’sz’’-t pedig ‘’z’’-vel helyettesítjük. Pl. szpre – izpré, szbarka – izbarka (hiba), szcsupen – izcsupön (törött), szkrit – izkröt (rejtett).
A bánsági nyelvben a hosszabb szavakban, amelyekben több magánhangzó van, a könnyen egyben kimondható mássalhangzók között levő magánhangzót kihagyjuk. Pl. polovina – pulvöna (fél), ulica – ulca (utca), csetiri – cstörö (négy), szinove – szönve (fiúk).
A bánsági bolgár nyelv ‘’h’’ betűt a szavak közepén nem használ, hanem más mássalhangzóval helyettesíti. Pl. drehi – drejö (ruha), muha – mufa (légy), kozsuhár – kuzsuvár (szűcs), tehni – tejnö (övék).
Vannak olyan esetek, amikor nehezen kimondható mássalhangzók vannak egy szóban, egymás mellett, a bánsági nyelvben az egyiket kihagyjuk, vagy megváltoztatjuk. Pl. Tvoja – toja (tied), zátvori – zaturö (zár), primka – prinka (hurok), momcse – moncse (fiú), vrabcse – rabcse (veréb), ovcsár – uscser (juhász), gvozdej – gozdej (szeg), carvul – caruly (bocskor), szvátba – szvábda (esküvő).
Ezek mellett a bánsági bolgár nyelv ismer dupla mássalhangzókat, amit az irodalmi nyelv egyáltalán nem használ, így ‘’ ty, ny, gy, dz, dzs, ly’’. Pl. kon – kony (ló), bik – bity (bika), valk – valty (farkas), gerán – gyarány (gémeskút), ucsitel – ucsötely (tanár), zid – dzöt (fal).
Ezek a fontosabb különbségek, de ezek mellet még van néhány apróbb is. De már ezekből is észrevehető, hogy a bánsági bolgár nyelv gazdagabb, változatosabb, és a szavaknak a kiejtése könnyebb, mint az irodalmi bolgáré. A bánsági bolgár nyelv nem volt annyira kitéve a nyelvújítóknak és megőrizte az ősi szláv szavakat és kiejtésmódokat.
A rupcsei bolgár nyelvjárás alakulása a Bánságban
Őseink tehát a rupcsei nyelvjárást beszélték, amikor kivándoroltak, és a Bánságban telepedtek le. Ez a nyelvjárás itt más fejlődésen ment keresztül, mint a Bulgáriában maradottaké, fejlődésében pedig több korszakot különböztethetünk meg: a kezdeti, a nemzeti megújhodás, a két világháború közötti, a kommunizmus alatti és az 1989 utáni korszakot.
Az 1738-as óbesenyői, illetve az 1741-es vingai letelepedés idején a katolikus bolgárok szervezett közösséget alkottak, bíróik, papjaik voltak. Az egyház nagy szerepet játszott a nyelv megőrzésében és fejlesztésében. A plébános, Blasius Hrisztofor Mili, horvát származású volt, de jól megtanulta a bolgár nyelvet. Óbesenyőn az első iskolát ez a plébános alapította, majd hét éven keresztül tanított paultyánbolgár nyelven, mert a gyerekek más nyelven nem tudtak. Mivel azonban paultyánbolgárul írott tankönyv vagy imakönyv nem létezett, horvát nyelvű könyvekkel pótolták a hiányt. Tulajdonképpen ekkor tértek át a bánsági bolgárok a latin betűk használatára.
A bolgár származású klérus már évekkel azelőtt megszokta a latin betűs szláv írást, mivel a bolgár papok nagy része a lorettói horvát teológián végezte tanulmányait. Feljegyezték, hogy amikor közülük néhányan bolgár földre visszakerültek, ott is ezt az ábécét kezdték használni, úgyhogy a püspökök körlevélben figyelmeztették őket, térjenek át cirill betűkre az iskolákban, mint a többség. Bár a bánsági bolgárok elsajátították a latin betűs írást és kezdetben mind az iskolában, mind a templomban horvát nyelvű könyveket használtak (mert valamennyire hasonlított is nyelvjárásukhoz), beszédjük ettől nem változott meg. A tanítók továbbra is bolgár nyelven magyarázták a leckéket, s a plébánosok is ezen tanították a hittant.
A 19. század közepén megindult a nemzeti megújhodás a magyarok és a többi Bánságban élő nép körében. A paultyánok se jelentettek kivételt, ők is anyanyelvüket akarták használni, anyanyelven írott könyvekből szerettek volna tanulni és olvasni. Két óbesenyői pap, Berecz Imre és Klobucsár András érdeme, hogy ez megvalósult.
Berecz Imre szülei magyarok voltak, de Vingán telepedtek le, és Imre ott nőtt fel, a bolgárok között. Így megtanulta a paultyán-bolgár nyelvet. Amikor pap lett, kinevezték káplánnak Óbesenyőre. Felismervén a hittan anyanyelven való oktatásának fontosságát, lefordította a Kis Katekizmust bánsági bolgárra, s 1851-ben kinyomtatta. Klobucsár András horvát származása ellenére szintén kitűnően megtanult paultyánul, mivel Óbesenyőn volt 19 évig káplán. Három bolgár tanító, Uzun János, Budur Rafael és Manusov Bono segítségével megalkotta a hívek számára az első anyanyelvű imádságos és énekeskönyvet.1 Uzun János egyébként világi dalokat is komponált, melyeket a fiatalság énekelt fonóban, lakodalmakon és más összejöveteleken.
Ebben az időben Vingán is elkezdődött a bolgár kulturális tevékenység. Az ottani tanítók Rill József vezetésével szövetséget alapítottak, s ennek fő célja a bolgár nyelv ápolása és fejlesztése volt. Rillék fektették le a bánsági bolgár írás alapjait, ezeket a szabályokat a Balgarsku právupisanj (Bolgár helyesírás) című könyvben jelentették meg, s ennek alapján írták az iskolai tankönyveket, előbb egy ábécéskönyvet,2 majd egy olvasókönyvet.3 A gyermekek számára hittankönyv (Biblijata) is készült, majd a Gulemija Kátaæizmus (Nagy Katekizmus). Leopold Koszilkov tanító és Kauk atya a vasár- és ünnepnapi evangéliumi részek paultyán fordítását is kiadták, s minden bánsági bolgár ezeket a könyveket olvasta.
Fránc Glász 1872-ben újabb imádságos könyvet jelentetett meg,4 akárcsak pár évvel később Ludovik Fischer vingai plébános; utóbbi műve több kiadást ért meg és napjainkban is használatos.5 Jelentősége abban áll, hogy az összes templomi ájtatosság mellett az ünnepi imádságok magyarázatát, az ismertebb szentek életrajzát, a szenteknek szóló imádságokat, valamint a különféle alkalmakra szóló imádságokat és énekeket is tartalmazza, s a híveket a könyv vastagsága (592 oldal) sem tántorította el, hogy misére ezzel vonuljanak. Leopold Koszilkov több éven keresztül kalendáriumokat jelentetett meg, benne a nép számára való hasznos tudnivalókkal. Szintén az ő vezetésével Vingán újságot is szerkesztettek.6
A bánsági bolgár öntudat, a nyelv és az irodalom fejlődésnek indult, ám ezt a lendületet megtörte az első világháború. Ennek befejezése után a paultyánok új hazába kerültek, s a régi, lelkes, bolgár érzelmű tanítók kiöregedtek vagy kihaltak. Az állami iskolákban a román nyelv lett a hivatalos, de az egyháznak köszönhetően Óbesenyőn a hitoktatás a román iskolában is bolgárul zajlott. Krisztofcsák Ferenc kanonok paultyánra fordított egy újabb, iskolákban használatos gyermekbibliát és katekizmust. A harmincas években az óbesenyői értelmiség, Telbisz Károly vezetésével, újságot jelentetetett meg,7 és kalendáriumokat, ahol paultyán nyelvű irodalmi művek láttak napvilágot. Ronkov Jakab kántortanító megalapította az óbesenyői férfikórust és többszólamú, ma is elhangzó műveket komponált, sőt színdarabokat is írt, amelyeket a kultúrotthonban játszottak. Ebben az időszakban is sokat fejlődött tehát a nyelv.
A második világháború utáni kommunista hatalomátvétel államosítással járt és elszegényedéshez vezetett. Emiatt a bolgár községekből sokan városba költöztek és gyárakban vállaltak munkát, sok fiatal pedig a diploma megszerzése után szülőfalujától messze kapott állást.
Az iskolákban a kommunista internacionalizmus szellemében a bánsági bolgár községekben bevezették a bolgár nyelvű oktatást, de nem paultyán, hanem az irodalmi bolgár nyelven. Tanítók érkeztek Bulgáriából, de ez a nyelv nem a közösség által beszélt nyelv volt, ráadásul a továbbtanulásra sem adott lehetőséget, mivel bolgár nyelvű középiskola nem létezett. Így ez a kezdeményezés kudarcba fulladt, s egy pár év múlva visszaállították a román nyelvű oktatást. Amikor később a kommunisták nemzeti érzését zavarta a kisebbségek léte, mindent megtettek, hogy elejét vegyék a kisebbségi nyelvhasználatnak. Például amikor a bánsági kultúrotthonokban előadásokat szerveztek, megszabták, hogy ezek nyolcvan százaléka románul legyen és csak húsz százalék a kisebbségek nyelvén. Könyveket nyomtatni kizárólag engedéllyel lehetett, de engedélyt nemigen adtak. Ebben az időszakban a bolgár nyelvet csak a templomban lehetett használni. Ennélfogva a gyerekek hitoktatása is a templomban zajlott, a papok itt próbálták a gyerekeket a vallásos nevelés mellett paultyán írás-olvasásra, beszédre megtanítani, mindezt a régi tankönyvek alapján, mert az egyházi könyvkiadást is betiltották.
1965-ben fejeződött be a második vatikáni zsinat, amely előírta, hogy a templomi szertartásokat a nép nyelvén kell végezni. Mindegyik szertartás szövegét – miseszövegeket és olvasmányokat –, előbb paultyánra kellett fordítani, majd lassan bevezetni. Az emberek kézzel írt vagy gépelt cetlikről tanulták a szertartások alkalmával mondandó miseszövegeket. Mivel Óbesenyőről ebben az időben sok fiatal végzett teológiát, pappá szentelésük után a bolgár községekbe kerülvén biztosították a bánsági bolgár nyelv használatát a templomokban.
A hatóságok a templomon belül zajló eseményeket különösebben nem ellenőrizték, így Óbesenyőn betlehemes játékot vagy más vallásos tárgyú színdarabokat mutattak be, s a hívek szívesen jöttek ezeket anyanyelvükön hallgatni. A paultyánra fordított modern egyházi énekeknek akkora sikerük volt, hogy ezekkel más községekben is vendégszerepeltek. A kommunizmus vége felé, 1988-ban, sok utánajárás és megvesztegetés után sikerült engedélyt szerezni egy zsoltároskönyv kinyomtatására, azzal a kikötéssel, hogy ne legyen vastag, csak a legszükségesebbeket tartalmazza és csak ezer példányban jelenjen meg, annak ellenére, hogy hatezerre volt igény. Ennyit lehetett ebben a korszakban a bánsági bolgár nyelv ápolása és tanítása érdekében tenni. Kevés, de mégis valami.
A kommunista diktatúra bukása után az egyház és a kisebbségek visszanyerték jogaikat, és elkezdődött a bánsági bolgárok szerveződése. Megalakult a Bánsági Bolgárok Szövetsége, bolgár származású polgármestert és parlamenti képviselőt választottak, Temesváron megjelent egy paultyán nyelvű újság, a Náša glás. A bánsági bolgár nyelv érdekében ezúttal is az egyház mozdított a legtöbbet, s ez abból is fakad, hogy a leggyakrabban és a legmagasabb szinten a nyelvhasználat az egyházban honosodott meg.
Először a kommunizmus alatt megszerkesztett új imádságoskönyvet nyomtattuk ki, annyi példányban, hogy mindenkinek jusson. Az elmúlt rendszer alatt elkezdett miseszövegek és olvasmányok fordítását újból alaposan átnéztük néhány bolgár pappal együtt, majd számítógépen öt kötetben kinyomtattam; ebből miséznek minden bolgár községben. A hitoktatás ismét iskolai tantárgy lett, s bár az általános tanítás továbbra is románul folyik, a hittant bánsági bolgár nyelven oktatjuk. Hittankönyveket is nyomtattam: az I. és II. osztályos gyerekek részére egy Kis Katekizmust, sok színes képpel, a III. és IV. osztályosoknak pedig egy Kis Bibliát. Ez a gyermeknyelven írott könyv ószövetségi és újszövetségi szentírási történeteket tartalmaz, a leckék házi feladatokkal bővültek.
A kalendáriumok szerkesztését is újraindítottam. A hagyománynak megfelelően most is változatos témákat tartalmaznak: egyházi tanítások, paultyánok történelméből vett epizódok, néphagyományok, útleírások, versek, viccek és elbeszélések találhatók bennük. Eddig hat évfolyam jelent meg, s a gazdag kínálat miatt a hívek szívesen vásárolják.
A 2004-es esztendőben templomunk 200 éves lett. Jubileumot tartottunk. Erre az alkalomra írtam egy könyvet, amely a bánsági bolgárok törtelmét foglalja össze, s a templomépítés körülményeit, a templom leírását, illetve működését mutatja be.8 Ez díszkiadásban jelent meg, sok színes illusztrációval, s a hívek nagy örömmel és megelégedéssel fogadták.
Az egyházi kiadások mellett bánsági bolgár nyelven más könyvek is megjelentek. A Bánsági Bolgár Szövetség kinyomtatott egy népdalgyűjteményt. A baragani deportáltak szenvedéseiről írt Mircsov Rafael könyvet. Uzun Antal versei a Szövetség támogatásával jelentek meg. Ezek lennének a fontosabb kiadványok.
Az újszövetségi Szentírás fordítása
Miután húsz éve vagyok pap Óbesenyőn, és legtöbbet a bánsági bolgár nyelven beszéltem meg könyvek szerkesztésével is foglalkoztam, rájöttem, hogy egyházi használatban mindenre van szavunk, és a dogmatikai igazságokat és a filozófiai következtetéseket is ki tudjuk fejezni ezen a nyelven. Amikor a miseszövegeket és a szentírási részeket fordítottam, azt is észrevettem, hogy a legnehezebb szerkezetű Szent Pál-szövegeket is jól le lehet fordítani bánsági bolgárra. Amikor elkészültem a miseszövegek és miseolvasmányok fordításával, rádöbbentem, hogy az újszövetségi szentírásnak a nagyobbik része már le van fordítva, és ha lefordítom a megmaradt részeket, meglesz az egész újszövetségi Szentírás bánsági bolgár nyelven. Egypár év leforgása alatt ez a munka is elkészült. A fordításnál a következő megoldásokat használtam:
A Szentírás fordításánál legfontosabb dolog a szöveg értelmét megismerni, és azt visszaadni. Hogy ezt pontosan meg tudjam tenni, több szentírási fordítást is használtam: latint, magyart, németet, bulgáriai bolgárt, románt és horvátot. Miután a szöveg jelentését tisztáztam, bánsági bolgár anyanyelvemnél fogva nem esett nehezemre azt úgy lefordítani, hogy az értelme ne szenvedjen csorbát. Akadtak elszórtan olyan kifejezések is, melyeket úgy visszaadni, ahogyan más nyelveken voltak, nem lehetett. Ilyen esetekben körülírást alkalmaztam. Végül vannak szavak, melyek a bánsági bolgárban nem léteznek. Ilyenkor én is, mint a magyar nyelvújítók, szavakat alkottam, vagy megnéztem, hogy az irodalmi bolgár nyelven milyen szót használnak, és némelyik esetben átvettem azt a szót, csak bánságiasítva.
Miután a fordítás elkészült, két óbese-nyői származású bolgár pap átnézte, s ahol kellett, még javítottunk rajta. Így elkészült az újszövetségi Szentírás bánsági bolgár nyelvre való fordítása, amely tanújele annak, hogy ez a nyelv elég gazdag szókinccsel rendelkezik, az írása kiforrott, és sok mindent ki lehet rajta fejezni. A szöveget Krauter Sebestyén püspök úr jóváhagyásával és segítségével 1998-ban nyomtattuk ki két kötetben, sok színes képpel, és átadtuk a híveknek, hogy legyen alkalmuk anyanyelvükön Jézussal és Jézus tanításával megismerkedni, lássák, milyen szép nyelvünk van, a Szentírás révén pedig találkozhassanak sok elfelejtett vagy ritkán használt paultyánbolgár szóval. Most már mi is azt érezzük, amit sok más nemzet, amikor lefordították anyanyelvükre a Szentírást: hogy a mi nyelvünk használatra érett nyelv.
Összegzés és távlatok
Amint láttuk, a paultyán bolgár nép ragaszkodott a nyelvéhez, és történelme folyamán sok mindent tett megőrzésére és fejlesztésére. A bánsági paultyánbolgárok századokon keresztül nemcsak hogy megőrizték, hanem irodalmi nyelvvé is fejlesztették azt az ősi bolgár nyelvet, amelyet még Bulgáriában beszéltek. Kiderült, hogy ez a bolgár nyelv igen gazdag szókinccsel rendelkezik, tudományos szakkifejezéseken kívül mindent ki tud fejezni, helyesírása pedig a latin betűkkel szilárdult meg. Ez a fejlődés szembeötlő, ha az első nyomtatott könyveket és a mostaniakat olvassuk. Kezdetben tapogatóztak, milyen módon írjanak le bizonyos szavakat, milyen bolgáros betűket használjanak, azaz helyesírási módokat kerestek, többféleképpen próbálkoztak, volt, ami bevált, volt, ami kirostálódott. Az első nyomtatott könyvekben, amelyeket idegen származásúak állítottak össze, a szövegek szórendje idegen, bolgártalan, sőt egy-egy esetben rossz szavakat használtak. Később, amikor a szövegeket paultyánbolgárok kezdik írni, ez lassan helyre billen, és most majdnem egyformán írunk. Az idegen szavak használata, akárcsak nyelvek esetében, nem változtatta meg a nyelv alapvető jellegét. Átvételeink elsősorban a szakkifejezésekre vonatkoznak, melyekre nem volt saját szavunk, pl. a németektől (Eisenbahn, Pflug, Zug), a magyaroktól, (repülőgép, fagylalt, tolvaj), újabban pedig a műszaki elnevezéseket a román nyelvből vesszük át (priza, bek, tranzistor, masina, volan).
Sajnos további lehetőségeinket illetően nagyon rossz kilátásaink vannak. Ahhoz, hogy egy nép megőrizze és fejlessze a nyelvét, az szükséges, hogy a gyerekek már kicsi korukban, életük első hét évében tanuljanak ezen a nyelven beszélni. Régebben a családban természetes volt, hogy a gyermekekkel csak bánsági bolgárul beszéltek, akik így azt meg is tanulták. Mostanában a szülőknek alig van idejük a gyermekekkel beszélni, bekapcsolják a televíziót, ahol minden idegen nyelven folyik, ezért a gyermek először ezekből a nyelvekből tanul meg szavakat, saját anyanyelve rovására. A vegyes házasságokban többnyire a mindkét fél által ismert nyelvet beszélik, és ez minden esetben az ország nyelve és nem a kisebbségeké. Így a mostani gyerekek már alig tudnak valamit bolgárul.
A nyelv megőrzéséhez nagyon fontos és szükséges az iskola, ahol a gyermekek megtanulnak írni, és rászoknak az olvasásra. Ahogy már említettem, nekünk nincs iskolánk, ennélfogva a gyermekek azzal a szegényes szókinccsel maradnak, amelyet kiskorukban sajátítottak el. A hittanórán, amely bánáti bolgár nyelven folyik, próbálkozunk a hiányt pótolni, és tanítjuk őket az írás- olvasásra, de ez nagyon kevés és egyoldalú. Az egyházi kifejezéseket megtanulják, de egyebet nem.
Egy nyelv megmaradásához szükséges az is, hogy élettere legyen. Legyen az embereknek alkalmuk a nyelvüket használni, anyanyelvű előadásokat tartani, ügyeket intézni. A mi nyelvünk élettere nagyon szűk. A templomon és néhány tiszta bolgár családon kívül sehol sem lehet ezen a nyelven beszélni. Az iskolában románul, a hivatalokban románul, a munkahelyeken románul, ha kimozdulunk a faluból mindenütt románul kell beszélni. Akik elköltöztek innen, és más nemzetiségű népek között élnek, hónapokon vagy éveken át nincs módjuk anyanyelvükön megszólalni. Így lassan elszoknak ettől a beszédtől, nehezen jutnak eszükbe a szavak, s így idegen szavakat kezdenek használni, annak ellenére, hogy a megfelelő szavak a bolgár nyelvben is léteznek. Mostanában sok embernek, mivel nem beszél anyanyelvén, csak passzív bolgár nyelvtudása van.
Ahhoz, hogy egy nyelv éljen és megmaradjon, összetartó közösségre van szükség, mely ragaszkodik hozzá és beszéli. Így volt ez Óbesenyőn egészen a második világháborúig. Itt a faluban az emberek más nyelvet nem ismertek, ezért csak az anyanyelvükön beszéltek. E nyelven meséltek a gyermekeknek, összejöveteleken a történetek vagy a népdalok bolgárul hangzottak el. Mára a falu fele városokba költözött, ott nincsen közösség, amellyel anyanyelven érintkezhetne. A házasságok majdnem fele vegyes házasság, és ilyen esetben általában mindkét fél az ország nyelvén kommunikál. Az összejöveteleken mindig akadnak más nemzetiségű személyek is; ilyenkor, hogy azok ne érezzék rosszul magukat, olyan nyelven kezdenek beszélni, amelyen mindenki ért, ez pedig megint csak az államnyelv. Az összejöveteleken énekelni már nem szokás, hanem rádiót vagy lemezt hallgatnak, idegen nyelvű modern slágereket, ugyanis bolgár nyelven ilyenek nincsenek.
Ilyen körülmények között nehéz lesz megőrizni ezt a szép bánsági bolgár nyelvet, amelyet eddig ápoltunk, fejlesztettünk, de nekünk kötelességünk küzdeni és remélni.
Jegyzetek
1. Duhovin glás (A szentlélek hangja)
2. Pučétnica za balgarsæite nárudni škuli.
3. Vežbanica za balgarsæite nárudni škuli.
4. Vazdiganj na duha kantu Boga, pesmena i mulitvena kniga.
5. Duhovna rana, mulitvena i pesmena kniga.
6. Vingánska Nárudna Nuvála (Vingai Népújság)
7. Banátsæi Balgarsæi glásniæ (Bánsági Bolgár Hírlap)
8. Bišnuvenete i tejnata čarkva (A besenyőiek és templomuk)

3 Comments:

Anonymous Anonymous said...

http://umsz.manna.ro/kisebbseg/maria_terezia_csaszarne_es_a_bolgar_erenyek_2008_10_28.html

Mária Terézia császárné és a bolgár erények
Anyaországa számára is egzotikumnak számít a paultyán nyelvet beszélő bánsági bolgár kisebbség

Oborocea Mónika | 2008-10-28 21:57:16


„Bulgária számára mi nem vagyunk többek, mint élő dinoszauruszok, a szófiai kutatók egyedi nyelvjárásunk és kultúránk miatt nagyobb érdeklődést tanúsítanak irántunk, mint az anyaországi politikusok” – összegezte lapunknak a romániai bolgár kisebbség és Bulgária viszonyát Gheorghe Nacov, a Temes megyei Óbesenyő polgármestere.

A Project on Ethnic Relations civil szervezet romániai képviselete által nemrégiben a hazai újságíróknak szervezett kisebbségkutató, tájékoztató út óbesenyői állomásán Nicoleta Rafaela Ciocani bolgár képviselői tanácsostól megtudtuk, az anyaországi támogatás a gyakorlatban kimerül néhány bolgár nyelvű tankönyv, szépirodalmi kiadvány és újság adományázásában.
A bánsági az egyetlen bolgár diaszpóra, amely nyelvében megőrizte elvándorlásakor beszélt tájszólását, az ősi bolgár nyelv elemeit

Fotó: Oborocea Mónika

A bánsági az egyetlen bolgár diaszpóra, amely nyelvében megőrizte elvándorlásakor beszélt tájszólását, az ősi bolgár nyelv elemeit

„Több mint 275 éve teljesen elszakadtunk az anyaországtól, Bulgáriától, és mi vagyunk szinte az egyetlen bolgár diaszpóra, amely nyelvében megőrizte elvándorlásakor beszélt tájszólását, az ősi bolgár nyelv nagyon sok elemét. Ha mindez nincs, talán még ritkábban látogatnának hazai politikusok a bánsági bolgárokhoz, és még kevesebb anyagi támogatást kapnánk Bulgáriától” – panaszolta Nacov, miközben bevezette a maroknyi médiaképviselőt a Bolgár Kisebbségek Múzeumába.

Ciocani szerint viszont nincs okuk panaszra, a település fejlesztéséhez szükséges forrásokat uniós alapokból oldják meg: például a falu jelenleg a szomszédos településsel karöltve, EU-s pénzekből építi ki csatornahálózatát.

Magyar honfoglalás a bolgár múzeumban

Belépve a múzeumba a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójára emlékező, magyar címeres kőtábla fogadja – román és bolgár zászló kíséretében – a többségében román újságírókból álló csapatot. Az „Isten, áldd meg a magyart” feliratú tábla láttán a magyarul valamicskét tudó újságírók közül páran kérdőre vonják a polgármestert: mi keresnivalója van egy magyar nyelvű, honfoglalásra emlékező táblának a bolgár múzeumban.

„Számomra teljesen normális és helyénvaló, hogy egy ilyen tábla itt kapjon helyet. Mi nem akarjuk megváltoztatni a történelmet, nem akarunk politikai ügyet csinálni egy történelmi tényből: a Bánság Magyarország része volt” – válaszol Gheorghe Nacov. Magyarázatként elmondja, a bánsági bolgárok sokat köszönhetnek például Mária Terézia osztrák uralkodónak, magyar és cseh királynőnek, aki többek között fejlett közigazgatással és infrastruktúrával látta el a bolgárok lakta Arad megyei Vinga települést.

„Sokan azt állítják, mindez Mária Terézia bolgár szeretőjének, egy vingai férfi erényeinek köszönhető” – teszi hozzá viccelődve a polgármester, aki sorra bemutatja a múzeumban kiállított, tarka bolgár népviseletet, a közösség híres személyiségeinek arcképeit. Büszkén mutat a Bánsági Bolgárok Egyesülete által Temesváron szerkesztett Náša glás több kiadására: az újság a bánsági bolgárok nyelvén, azaz paultyánul jelenik meg.

„A bánsági paultyánbolgárok évszázadokon keresztül nemcsak hogy megőrizték, hanem irodalmi nyelvvé is fejlesztették azt az ősi bolgár nyelvet, amelyet még Bulgáriában beszéltek. Kutatók állítják, ez a bolgár nyelv igen gazdag szókinccsel rendelkezik, tudományos szakkifejezéseken kívül mindent ki tud fejezni, helyesírása pedig a latin betűkkel szilárdult meg” – ismerteti Nacov.

„Romániában itthon érezzük magunkat, itt bolgárok lehetünk. Van parlamenti képviseletünk, vannak iskoláink, ahol anyanyelven tanulhatnak a diákjaink. A határok eltűnésével sokan vándoroltak vissza az anyaországba, megfeledkezve arról, hogy ott csak bánságiak lehetünk és vagyunk” – mesél a polgármester.
Az óbesenyői Cirill és Metód Elméleti Líceumban a bolgár irodalmat választható tantárgyként tanítják

Fotó: Oborocea Mónika

Az óbesenyői Cirill és Metód Elméleti Líceumban a bolgár irodalmat választható tantárgyként tanítják

Kevés a vegyes házasság

Óbesenyőn működik Romániában az egyetlen olyan oktatási intézmény, ahol első osztálytól tizenkettedikig a Bulgáriában oktatott bolgár irodalom és nyelvtan mellett az utóbbi években néhány tantárgyat paultyán nyelven oktatnak.

„A vallást és a hagyománytörténet tantárgyat tanulják diákjaink paultyán nyelven. A mi családjainkban sokan beszélik a paultyánt” – magyaráz büszkén Ciocani az újságíróknak, miközben rámutat a múzeum ablakából jól látható iskola névtáblájára: Cirill és Metód Elméleti Líceum. A 450 tanulót számláló líceumban a bolgár irodalmat heti négy órában tanítják választható tantárgyként. A 450 tanulóból 320-an élnek is ezzel a lehetőséggel, köztük néhány román anyanyelvű diák.

A líceumban 2005-től magyarnyelv- és irodalomoktatás is folyik, ezt viszont kevesen igénylik, az említett évben csupán 40 diák iratkozott fel az opcionális tantárgyra. Ciocani a múzeumi látogatáson kiemeli, a térségben élő magyar kisebbséggel ellentétben a bolgárok kevésbé asszimilálódnak.

„A bolgárok körében kevés a vegyes házasság, ha viszont mégis más anyanyelvűekkel lépünk házasságra, a nem bolgárul beszélő fél megtanulja a nyelvünket és felveszi a római katolikus vallást. A bánsági bolgárok ugyanis – a bulgáriaiakkal ellentétben – többségükben katolikusok” – magyarázza. Később, a templomban tett látogatás alkalmával kiderül, Ioan Vasilciu tisztelendő úr borúlátóbb a bolgár kisebbség asszimilálódásával, illetve megmaradásával kapcsolatban.

„Az utóbbi ötven évben a térségben élő bolgárok száma hatezerről a felére csökkent. Ha továbbra is ilyen mértékű lesz az elvándorlás a nagyvárosokba, valamint külföldre, 10-15 év múlva megtörténhet, hogy a településen élő bolgárok nyelvükkel, hagyományaikkal együtt teljesen eltűnnek” – véli Vasiliu atya. A rendszerváltás után a katolikus templom mellé ortodox templom is épült a községben, ahová leginkább az utóbbi években betelepült ukránok járnak.

A polgármestertől megtudtuk, annak ellenére, hogy nagyon sokáig szinte egyetlen ortodox vallású sem élt a faluban, a román görögkeleti egyház nyomására mégis megépült a templom. „Az itteni romáknak köszönhetjük az építményt, anyagi rásegítéssel fenntartás nélkül vallották ortodoxnak magukat” – tárta fel az ÚMSZ-nek Nacov.

Etnobiznisz: ami a bolgárokat sem kerüli el
A Temesváron szerkesztett Náąa glás a bánsági bolgárok nyelvén, azaz paultyánul jelenik meg

A Temesváron szerkesztett Náša glás a bánsági bolgárok nyelvén, azaz paultyánul jelenik meg

Kisebbségi törvény híján, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletét szabályozó törvény pontatlansága miatt gombamód szaporodnak Romániában az olyan bolgár szervezetek is, amelyek parlamenti képviselethez szeretnének jutni.

Az idei őszi választásokra, annak ellenére, hogy az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által közzétett adatok szerint az országban megközelítőleg nyolcezer bolgár él, négy szervezet próbált jelöltet indítani: a Romániai Bolgár Demokrata Egyesület, a Sedeanca - Bolgár Etnikumú Román Állampolgárok Egyesülete, a Romániai Bolgárok Bratsvo Közössége és a Bánsági Bolgár Szövetség (UBBR).

A 6500 főt számláló bánsági bolgár közösség szervezete, az UBBR volt az egyetlen, melynek jelöltjét nem utasította el a Központi Választási Iroda: a szervezet rendelkezett a közhasznúság státuszával, valamint képviselte a legutóbbi népszámláláskor bejegyzett bolgár nemzetiségű személyeknek legalább 15 százalékát.

„Elsősorban nem azzal van a baj, hogy ezekben a szervezetekben alig van bolgár nemzetiségű, hanem hogy olyanok próbálnak meg a bolgárok képviselőjeként a parlamentbe jutni, akiknek se nyelvileg, sem kulturálisan nincs közük ehhez a kisebbséghez. Négy évvel ezelőtt szintén három egyesület indított jelöltet, ebből egy jelölt roma nemzetiségű volt” – nyilatkozta Gheorghe Nacov.

Elmondása szerint a legtöbb szervezet hátterében valamelyik ismert, bejegyzett párt áll, mivel így nagyobb az esélyük legalább egy képviselő bejuttatására, ugyanakkor élvezhetik a kisebbségi szervezeteknek kijáró jogokat.

„A Sedeancának például Becheten, Pleniţán, Urzicuţán és Craiován van fiókintézménye. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint viszont Becheten és Pleniţán egyetlen bolgár sem él, Urzicuţán hat, Craiován pedig 29 állampolgár vallotta magát bolgárnak. Valójában kit képviselnek ezek a szervezetek? Felháborító, hogy Romániában törvényesen létezhetnek a Sedeancához hasonló formációk, amelyek ráadásul politikai osztályrészt is követelnek” – háborgott Óbesenyő polgármestere.

A Sedeanca elnöke, Florea Becherescu az egyik olténiai hetilapnak úgy nyilatkozott, az egyesületnek az a több mint ezer tag ad létjogosultságot, akiknek célja a bolgár nyelv és kultúra ismerete és megőrzése.

Bolgár népességszám Romániában

Nem hivatalos adatok szerint a Bánságban összesen 12 ezer bolgár nemzetiségű személy él. Az 1992-es népszámláláskor viszont hivatalosan 6500 román állampolgárságú bolgárt regisztráltak. Közülük több mint 1320 személy Temesváron él, a többiek pedig leginkább Óbesenyő, Vinga, Berestye, Denta falvakban, illetve Arad, Nagyszentmiklós és Déta városokban.

A Bánságon kívül Brăneşti, Valea Dragului, Băleni falvakban és Bukarest, Târgovişte, Băileşti, Călăraşi, Konstanca városokban élnek még bolgárok, ám számuk alig éri el összesen az 1500-at. Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja által közzétett 2002-es adatok szerint Romániában összesen 8025 személy vallotta magát bolgár nemzetiségűnek.

3:40 AM, April 19, 2009  
Anonymous Anonymous said...

Za zhalust ni razbirem nishtu (ni znaja madzhersci). Aku nekuj bi imal dubra ole da se smili i da napravi idno kasu rezjume na napisanotu bij mu bil doveka zahvalin.

2:36 PM, April 21, 2009  
Anonymous Anonymous said...

Thanks for the erdekes informacio

12:01 PM, January 22, 2010  

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home